Litha a Wicca ünnepeink egyike.
,,Tisztító tűz,,
2015.06.21 16:00
A boszorkányság nem mese, gyógyító erők összpontosítása a természet erején át barátaim.
Tisztító tűz nem égetünk senkit el! A félreértések elkerülése végett jegyzem itt meg! Nem mutatunk be áldozatot barátaim!
Amennyiben
végig olvasod, és részt kívánsz venni a szertartásomon, kérlek jegyezd
meg az emailedben, hogy ,,tisztító tűz,, szertartás.
Semmi nem kötelező!
Egy lehetőség, hogy most jobban csináljuk.......
Legtöbben hallunk, de nem meghallgatunk.
Érvelünk, védekezünk, de nem hallgatunk meg másokat.
Meghallgatni
valakit azt jelenti számomra, hogy várunk még egy pillanatot, s
felismerjük, hogy a másik ember lehet, hogy a saját szája íze szerint
teszi, amit tesz. Ha mi ő lennénk, és ugyanazon körülmények, helyzetek
közül jönnénk, mint ő, valószínűleg pont ugyanúgy gondolkodnánk, mint
ő.
Ennek megértése a másik ember igazi meghallgatásának Alapja szerintem.
A feladatunk nem az, hogy megítéljük a másik ember tetteit, hanem hogy meghalljuk, ami a szavak mögött rejlik barátaim.
Mint személyiség fejlesztő, napi szinten hallom meg az emberek szavát. Érzem életük ritmusát.
Azért, hogy Wicca lehetek, és mind ezt át is adhatom itt nektek, én Hálás vagyok barátaim nagyon!
A csend néha beszédesebb tud lenni, minden szónál.
Itt a tisztító tű a Wicca ünnepeink egyik csodás alkalma.
Nyári napforduló.
Nevezik Litha-nak, Mindsummer-nek, Szent Iván-éjnek és nyárközépi ünnepnek is.
A természet virágokban pompázik. A Nyár Királya ereje tetőpontján van.
(értsd.: a Napisten) Ezen a napon a leghosszabb a nappal, s Litha
megfelezi, kettéosztja az évet.
A boszorkányok a termékenységet, a bőséget, a férfiasságot, valamint a természet szépségét és gazdagságát ünneplik.
Kitűnő alkalom a megerősítő varázslatok végrehajtására.
Minden
évben megrendezem. Akik már részt vettek eme nemes és hatásos ünnepem
velem, nagy előrelépést idéztek elő életük jobbá válásához vezető úton.
Amennyiben valaki szívesen venne részt, kérem jelezze felém emailben.
email: wiccaanya@gmail.com
Az ünnepen résztvevőknek szükségük van
- egy fehér vászon zsákocskára amit piros cérnával vart meg. Kb.20X25 nagyságú. saját ízlése szerint díszítheti fel.
-gyógynövényekre
...levendula, kamilla,lyukas levelű orbáncfű, és minden hasonló most
termő gyógynövény is jó, amit akár magad is begyűjthetsz barátom.
Amennyiben te gyűjtöd be a gyógynövényeket, mondj érte köszönetet a
Földanyának kérlek! KÖSZÖNÖM!
Mert a természet nem szolga, de szívesen adja amije van.
-Továbbá szükséged lesz egy 30 cm hosszú piros selyem szalagra is,
-egy szál fehér gyertyára,
-és papírzsebkendőre barátom.
A szertartás alatt a nem kívánatos negatív energiákat elengedjük, és a régi sebek felszakadnak ilyenkor.
Ezért nevezzük, Tisztító tűznek ezt a nagy adományát életünknek, Hála érte Isteneinknek.
-Szertartás
végén ünneppel köszöntjük az Isteneinket. Ételünk a gyümölcsök hosszú
sora, és finom bort nem vetjük meg, hálával köszönjük meg a Földanyának a
tápláló étkeket, italokat barátaim.
Vegyük figyelembe, hogy a kelták mindig napnyugtától napnyugtáig számítottak egy napot.
Ezért ünneplünk a megadott nap előestélyén is.
Litha,
Midsummer - a Napisten és Földanya nászünnepe (nyári napforduló). Szent
Iván-nap, Szent Iván-éj, Keresztelő Szent János napja, "virágos" Szent
János napja, nyári napforduló, Alban Hefin (druida), Alban Heruin ("A
Part Fénye": a "Föld Fénye" és a "Víz Fénye" - azaz a két napforduló
közti ünnep), verbéna-ünnep (spanyol), Tölgyünnep (kelta)
Keresztelő Szent János: Firenze védőszentje. Ez a nap a születésnapja.
A nagyobb Szabbatok: Samhain, Beltaine. Kisebbek: Litha, Yule.
Az
év leghosszabb napja, a föld bősége, szépsége, ereje teljében.
Csúcspont. Ettől kezdve rövidülnek a napok, míg Yule napján újra meg nem
fordul a Nap járása. E nap alkonyán, akárcsak Samhainkor, megnyílnak a
világok közti kapuk, és a tündérnép átjön a mi világunkba. Fogadjuk őket
szeretettel, lássuk őket vendégül, meghálálják!
a Hited vezet előre élet utadon.
Segítőid bőven akadnak barátaim, csak kérdés, hogy meghallod-e a szavukat.
Vagy csak fújod a magadét?
Nem hallgatod meg a másik mondandóját.
Szeretettel várok mindenkit a Tisztitő tűz ünnepemre barátaim.
Helyszín...( pontos helyszínt csak személyesen mondom meg.)
Budapest
Szertartás időpontja: 2015.06.21. 16:00 Budapest
Csak is személyes bejelentkezés után lehetséges.
Elérhetőségem:
email:wiccaanya@gmail.com
Aki akar az halad..aki nem az marad.......
Ami fent az lent...
Ami kint az bent..........wiccaanya
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Sok Sikert Kívánok Mindenkinek a Tudatos Élethez!wiccaanya