A test és a lélek örökös harca a gonosszal I.
Artisjus által védve....Szerző:Fehérvári Judit wiccaanya
Szerzői szám:141103002T
,,Köszönöm, hogy voltál
Valami véget ért,
Ami el sem kezdődött még.
Isteneim a megmondhatói,
Nem lesz teljes álmom hát.
Álom világ, mit alakítottatok,
Szép volt oly csodás.
Minden perce egy látomás,
Amire vártunk már oly rég.
Ó mint Wicca jól tudtam,
Válaszodat fülemben hallottam csengeni,
Még is sorsom ellen ágálva,
Reményt hagytam magamban.
Tisztellek azért ó, ami vagy,
Tiszta szívű, érző lélek,
Ki vállalva önmagát,
Nem altatja szerelmes szívű boszorkát.
Halld meg hát szavam,
Te, ki nekem reményt adott,
Hogy még élhettem ebben a hitben,
Minden egyes csodás napot.
Neked írom pár sorom,
Mellyel minden tiszteletem adom.
Szívem szállodája bezár,
De már tudom,
Szeretni újra tudok.
Szerettelek, szeretlek,
Amikor ezeket a sorokat írom.
Még is elengedtelek.
Mert ki tiszta szívből szeret,
Az elengedni is tudja azt, kit szeret.
Életedbe én bele nem férek,
Mint tiltott gyümölcs, éppen lehullok neked.
Szemem könnyes, nem tagadom,
A szabadságra voksolok.
Szállj, szállj, mint a madár,
Reád száz csoda vár.
Szívem repdes, kezem remeg,
De tiszta szívből megértelek,
Mert életedbe én bele nem férek.
Tudom minden titkos vágyad,
Melyeket szavakba öntöttél, szerelmedet nem tagadtad,
Mint tanár diákodat oktattad,
Reményt hagyva önmagadban,
Hogy nagy boldogságod megtaláljad.
Minden pillantásod megigézett,
Minden szavad mennybe repített,
Nem titkoltad, amit érzel,
Mely szíved szüleménye.
Tiltott gyümölcs voltam,
A mennyek kapujában,
Ahol mindennek megvan az ára.
Mint a szívek szállodájának.
Álom, álom, édes álom,
Oly csodás volt a világod.
Benne két érző lény,
Kik tudták már rég,
Hogy mindennek megvan az ára.
Kasszához érve mi nem fizettünk,
Hisz semmit mi a fáról le nem vettünk.
Tudjuk már jól, hogy a tiltott gyümölcsnek megvan az ára,
Szerelemre várva.
Igen az utat, együtt járva,
A szerelemre várva,
Együtt éltük meg a várakozást,
Minden gyönyörű pillanatot.
Akartuk a szerelmet,
A vágy tovább hajtott,
Mint űzött vadász a hajtó,
Egymáshoz hajtott.
Tudtuk ám, hogy oly nagy lehet az ár.
Vállalva a kockázatot,
Szerelem szárnyán, szárnyalva,
vártuk a hajnalt.
Hajnal után, a nappalt,
Az éjszakát, hogy újra láthassuk egymást.
Ha találkoztunk, minden perc maga volt a csoda.
Tehát halld meg szavam.
Tisztellek, azért, ami vagy.
Vállalva önmagadat,
Engem soha, nem altatva,
Csupán a szíved szavát hallatva,
Beszélt a szád, s írt a kezed.
Ma eljött a nap, mely gyászos is lehetne,
De meg sem érzem ezt.
Ma elveszítettük azt,
Ami nem is volt mienk soha.
Szívünk együtt dobog,
Mégis a válásról suttogunk.
Én tudom jól, neked is fáj nagyon,
Érzem, szavad elcsuklik,
Tekintetedet már nem reám szegezed.
Nem firtatom, hisz jól tudom,
Mit miért is mondasz oly halkan.
Ha nem volna a gát,
Mely szerelmünk útjában áll,
Életünket együtt élnénk a boldogság mámorában.
Érzem, életed nem teljes,
Ki a szabadságra várva,
Hordja, csak hordja, a homokot a zsákba,
Mely érzelmednek gátja.
Én az óceánba becseppentem,
Mint egy esőcsepp a tengerbe,
A jó, s a rossz partja közt,
A mederbe estem,
Amit már a sors feléd terelve, neked szegezett.
Viharos óceán,
Halld meg hát szavam, semmit sem bánok.
Újra megtenném a szerelem tengerén,
Mert egyszer mederbe érek én.
Óceán két partja közt,
Megtudtam, hogy szeretni újra tudok.
Megtudtam, hogy a testem,
Amit kölcsön kaptam,
Nem átok e világon.
Hogy van ember, ki mögé látott,
Aki látta a lelkem, s az életem.
Aki ha rám nézett, szívem beleremegett.
Kinek sorsa nem volt szebb, mint nékem.
Hisz élete nem volt öve,
Csupán éli azt, szerelemre várva.
Köszönöm hát csodás sors,
Hogy megismerhettem, szerethettem,
Félthettem őt, a nagy őt.
Voltam már szerelmes, nem tagadom.
Csupán most éreztem először azt, hogy engem is szeretnek.
Amit pont most el is veszítek.
De megértek.
Világomban, ahol most élek,
Minden teljes és tökéletes.
Ezért hálás vagyok, hogy megismerhettem őt.
Ő volt az, ki mint sem megalázzon,
Inkább nemet mondott.
Mert a tiltott gyümölcsnek nagy az ára
A szerelem kasszájánál sorba állva.
Annyi, annyi szépet kaptam,
Anélkül, hogy adtam volna.
Önmagamat adtam csupán, de őszintén.
Szeretett és figyelt reám, és én reá.
Ő ezt viszonozván tekintetét reám vonta.
Szerelmünknek most már vége.
De az, hogy ő nekem ki volt, azt csak az tudja,
Aki ismeri őt.
Nem tudom abba hagyni az írást.
Hisz a szavak csak jönnek tollamból folyvást, folyvást.
Szívem diktál, kezem ír,
Mert nekem ő volt, kiért vállaltam volna
Az óceán vizén a forgó szelet, viharokat.
Most már csendes a táj.
Nem készül már vihar, a nyugodt óceán partján.
Érted hát a viszályt?
Amikor a szíved lángol,
testeden uralkodik, s eszed diktál. Ez történt ma.
Eldobtunk valamit,
Ami nem is volt még a miénk.
Tovább léptünk egy napsütötte délutáni napon
Életünk csodás korszakán,
Amit már nem tudunk meg soha,
De maga volt a csoda.
/Wiccaanya 2010.04.17/
